Margit hídon lesz bringaút Nyomtat
Mozgásról
2009 október 15., csütörtök 07:50

Most jelent meg a hír a Főváros honlapján: Mégis lehet kerékpárút a Margit híd déli oldalán "A közgyűlés támogatta azt az előterjesztést, amelynek célja, hogy a Margit híd felújítása során a déli oldalon is alakítsanak ki kerékpárutat.Tehát nem volt felesleges az augusztus 18-i Criticall MASS. A Bőhm András, Lakos Imre, Katona Kálmán és Hock Zoltán által jegyzett előterjesztésnek célja, hogy a Margit híd felújítása során ne csak az északi oldalon épüljön ki kétirányú kerékpárút, hanem a déli oldalon is alakítsanak ki egyirányú bicikliutat, ahogyan az még korábbi tervekben szerepelt.

margit_hid

A döntés értelmében a fővárosnak új hatósági engedélyeztetési eljárást kell indítania. Lakos Imre tájékoztatása szerint az eljárás a Margit híd felújításának folyamatát nem befolyásolja érdemben."

budapest.hu


ELŐZMÉNYEK:cm_090922_skyscraper_120x600

A MARGIT HÍD FELÚJÍTÁSI TERVEK KERÉKPÁROS VONATKOZÁSAIRÓL
MI A HELYZET ÉS MIT KÖVETELÜNK?
HOSSZÚ EGYEZTETÉS, LEVELEZÉS ÉS MEGÁLLAPODÁS UTÁN SEM SZERETNÉ A VÁROS
VEZETÉSE, HOGY A KÖVETKEZŐ 50 ÉVBEN MEGFELELŐ MÓDON LEHESSEN A MARGIT HÍDON
KÖZLEKEDNI!
1. A Főpolgármesteri Hivatal közleményében e tüntetést kezdeményező „szervezeteket"
rosszhiszeműnek, a demonstrációt pedig indokolatlannak nevezte. Miért tüntetünk most? Megfelelő minőségű és kapacitású kerékpáros létesítményért a Margit hídon, azaz biztonságos kerékpársávért a híd északi és déli oldalán is. Kiknek? A már most jelentős és a jövőben még inkább megsokszorozódó kerékpáros forgalomnak. A tervezett út kapacitása a ma érvényes előírások szerint már a 2007-ben számlált kerékpáros forgalomra sem lenne elég. 2009 januárjában a Főváros közgyűlése elfogadta és rendeletet alkotott arról, hogy 2015-re a helyváltoztatáson belül a kerékpár részaránya el kell, hogy érje a 10%-ot. Ez körülbelül a mai forgalom ötszöröse! Hol fognak közlekedni ennyien? A város vezetői minden nyilatkozatukban kinyilvánítják, mennyire fontos a kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése, a tények azonban mást mutatnak. Jelenleg egyetlen hídon sem lehet biztonságban, akadálytalanul átkelni kerékpárral, ráadásul most a jövőre vonatkozó igen pozitív tervek is veszélybe kerültek.
2. Döntésüket indokolva a város vezetői többek között egy bizonyos tervtanácsra hivatkoznak. Ennek a tervtanácsnak valószínűleg nem volt közlekedési kompetenciája, különben nem írta volna le, hogy a déli oldali sávra nincsen szükség. („Nem ért egyet a híd déli oldalán is kerékpárút kialakításával, elsősorban balesetveszélye miatt, de indokolatlannak is tartja, hiszen az északi oldalon átvezetett kerékpárút a kerékpáros közlekedés számára megfelelő megoldást ad. ") Milyen balesetveszélyről beszélnek? Csak nem arról, ami abból származik, hogy az északi oldalon épített összesen alig 1,8 méter széles kétirányú kerékpárútra - a 2007-es forgalomszámlálás szerint - csúcsforgalomban óránként 270 kerékpározó kényszerül közlekedni, a hatalmas gyalogos
forgalom mellett? A tervtanács valószínűleg sem a forgalmi adatokat, sem a mai tervek
következményeit sem nézte meg.
3. A város tervezői és megbízóik minden egyes közlekedési tervnél „elfeledkeznek" az állítólag fejleszteni kívánt modalitásról, a kerékpárról, a kérdés rendre civilek és szakemberek, szakmai vezetők vitájává alakul át. Hogy lehet, hogy ezek a szakemberek az úttest felosztásánál, mint itt a hídon is, csak az autókkal terveznek? És az hogy lehet, hogy ha mégis eszébe jut valakinek, hogy „ja, a bringások", biztosan a járdára tervezi őket, nehogy zavarják a „közlekedést"? Pedig a kerékpározás fejlesztése lenne a közösségi közlekedés és a gyaloglás mellett a legfontosabb feladat a város vezetőinek deklarált céljai alapján! Hogy lehet, hogy ez csak nekünk, civileknek tűnik fel, és nem az ezért fizetett közlekedési szakembereknek?
4. A Főpolgármesteri Hivatal vezetőinek pontosan kell tudnia - még ha ez most mintha nem jutna eszükbe -, hogy a tervezők elkészítették azt a tervet, amin szerepelt a két oldali kerékpársáv. Ezt követeltük az első pillanattól, mert ez az egyetlen lehetséges és főleg optimális útfelosztás. Csak éppen nem találtak megfelelő megoldást arra, hogy a Szigetre könnyedén és biztonságosan be tudjanak jutni a mindkét oldalról érkező kerékpárosok. Ezért és csak ezért született meg az északi második sáv gondolata. Majd egyszer csak az eredeti terv déli sávja eltűnt, elvégre minek a biciklistáknak 3 sáv! A város közlekedési szakemberei pontosan tudják, hogy ez a megoldás nem jó semmire, ez lesz sok baleset és szabálytalanság okozója. Miért nem Ők tiltakoznak, és követelik a
megfelelő kapacitású és biztonságos megoldást, ahelyett, hogy minket civileket próbálnak
hitelteleníteni nyilatkozataikban?
5. A Főpolgármesteri Hivatal vezetői bizonyára jól tudják, hogy a világon szinte minden városban törekszenek arra, hogy a hidakon lehessen kerékpárral is közlekedni, függetlenül attól, hogy az műemlék-e. Valóban, általában nem a híd szélesítésével érik ezt el, hanem, ha szükséges, az úttest újrafelosztásával, azon kerékpársáv kialakításával. Így van ez Bécsben szinte MINDEN hídon, és Európa majd' mindegyik városában. És teszik ezt azért, mert komolyan gondolják, a város útjain meg kell teremteni a helyet, akár a gépjárművek helyének szűkítésével is, a kerékpározás számára.

 

margithid_terv

így kellene átbiciklizni a tervezők szerint a Margit hídon

6. Amit tehát követelünk, felelősen, ahogy tettük ezt eddig is, sok szakemberünk szakmai támogatásával: a Margit híd felújítása után a híd legyen alkalmas a mostani, és a várható, tervezett, még intenzívebb kerékpáros forgalom lebonyolítására. Ennek egyetlen lehetséges eszköze a kétoldali egyirányú (a forgalmi iránnyal megegyező) kerékpáros sáv. Ennek olyannak kell lennie,  hogy közlekedni tudjon rajta a hídon áthaladó, és a Szigetre kerekező egyaránt. A megvalósuló technika ne kényszerítse a kerékpárosokat sem kerülő utakra, a gyalogosok zavarására, vagy arra, hogy néhol tolniuk kelljen járműveiket. Ennek egyik lehetséges technikája a képen bemutatott (és már megtervezett) keresztmetszet.

cm_terv