
Mallorcán mutatták be a 2008-as nemzetközi
Merida
MTB csapatot. Persze versenyzők terén nem történt változás, hiszen Gun Rita, ralf Naf és Hermida továbbra is a csapatot erősítik, a nagy újdonság technikai téren volt, hiszen 9,2kg-os fully elég ütős lesz a mezőnyben

a 2009-es Ninety-SIX modell nagy áttörés, hisz a tárcsafékes, össztelós gép súlya 9kg!
Huszonhét Világkupa-győzelem, olimpiai arany- és ezüstérem, kilenc vb- és tíz Eb-arany. A világ egyik legeredményesebb hegyikerékpáros csapatát a szezon eleji edzőtábor alkalmával mutatták be a sajtónak Mallorcán. A Multivan Merida Biking Team 2008 első számú riderei az olimpiai címvédésre készülő Gunn-Rita Dahle, az Athénban olimpiai ezüstig jutó José Antonio Hermida - aki várhatóan Pekingben a magyar színeket képviselő Parti András ellenfele lesz -, no és a maratoni szám világ- és Európa-bajnoka, Ralph Naef. Az ütőképes gárda természetesen a 2009-s (!) csúcsmodellekkel áll majd rajthoz.

Sajtóbemutató, a kötelező fejtágítás

Nem csoda, hogy mindehol ugyan azokat a fotókat látod
-
A spanyol Baleár-szigeteki összetartás mellett több mint harminc jelentős verseny szerepel a német bejegyzésű, nemzetközi Merida profi csapat programjában, köztük az idei esztendő kiemelt sporteseménye, a pekingi ötkarikás játékok, melyen a részvételre a kvalifikáció után többen is esélyesek. A csapat menedzsmentjében a német Andreas Rottler csapatvezetőt különböző szakmai területeken még öten segítik, a két főszponzor mellett 14 cég támogatja a csapatot. A bringások a legújabb - már - 2009-es, kilenc kilogrammos össztelós modelleket tekerik, a Merida-fejlesztésekért a szintén német, Jürgen Falke a felelős.
-
Érdekesség, hogy hazánkban, a közelmúltban alakult, Benkó Barbara és Lukács Balázs alkotta LTV Merida Racing is hasonló, még 2008-as, teljesen carbonvázas gépeket (Merida Carbon FLX Team) hajt. A gárda tagjai természetesen országúton is fejlesztik az állóképességüket, ott 6.2 kg-os csúcsmodelleket használnak - ezeket a bringákat az UCI szabályok szerint könnyű súlyuknál fogva kizárólag edzésre használhatják. A 2008-s szezon első komolyabb megmérettetése az olaszországi Cittá die Brescian, március 8-ra van ütemezve, a jelentősebb versenyeken természetesen hazai legjobbjainkkal is megmérkőzhetnek.

Gun Rita Dahle Felja bal oldalon az egyetlen norvég bringás lesz az olipián, s félő, hogy megszerzi 2. aranyát is az ötkarikás játékokon.
Érdekességként: Norvég sportoló, semmilyen sportágban soha nem bukott le, se pozitív teszt során, se doppingvétség miatt. Soha és Senki. Ez fenn északon így megy.

Ralf Naf, a svájci kerekes, sokak kedvencehisz nemcsak ő a legbarnább, hanem ő a legtechnikásabb a férfi MTB mezőnyben.

Gita a víz alatt is készül.
A Multivan Merida Biking Team 2008 kerekesei:
| Gunn-Rita Dahle Flesja: norvég, 35 esztendős, olimpiai bajnok (Athén), többszörös világ- és Európa-bajnok, illetve dobogós, Világkupa-győztes, nemzeti bajnok |
| José Antonio Hermida: spanyol, 30 esztendős, olimpiai ezüstérmes (Athén), elit világbajnoki dobogós, Világkupa-győztes, Európa- és nemzeti bajnok |
| Ralf Naef: svájci, 28 esztendős, világ-, Európa-, világkupa és nemzeti bajnok, többszörös dobogós |
| Nina Wrobel: német, 25 esztendős, Világkupa-győztes, nemzeti bajnok- és dobogós, többszörös világ-és Európa-bajnoki résztvevő |
| Moritz Milatz: német, 26 esztendős, Világkupa-győztes, Európa-bajnoki dobogós, nemzeti bajnok, világ- és Európa-bajnoki résztvevő |
| Robert Gehbauer: osztrák, 21 esztendős, U23-as világbajnok, nemzeti bajnok, téli triatlon Európa-bajnok, Világkupa-résztvevő |
Bővebben a gépekről itt: BIKEFUN.HU |