| Regeneráció |
|
|
|
|
Versenyekről
2008 augusztus 19., kedd 16:50 |
|
|
Sokak keverik a regenerációt a pihenéssel. Regenerációról csak akkor beszélhetünk, ha kapunk egy külső terhelést (azaz edzést végzünk), s a belső terhelésre a szervezetünk megpróbál helyreállítódni. A helyreállító fázis fog minket erősíteni, hiszen ilyenkor a szervezet túlkompenzál, így a következő edzés teljesítőképessége már magasabb szinten lesz. No persze ehhez, sok dolognak kell egyidejűleg megtörténnie, azaz az edzésterhelésnek megfelelő ingernek kell lennie, intenzitás, erősség és időtartam itt egyénenként változik. Ami közös minden egyénnél edzések után az a regeneráció.
Tehát az alkalmazkodási folyamat része nemcsak a terhelés, hanem a regeneráció is, ez ellentmondás részben, hiszen el kell fáradjunk edzésen ahhoz, hogy a regeneráció hatásos legyen, s a , tehát edzés alatt a szervezet működési szintje csökken, s a működési szint a regeneráció során fog visszaállni a kiinduló szintre, azaz a kiinduló szint fölé. Az hogy a szervezetregeneráció után túltölti a működéshez szükséges szintet nevezzük szuperkompenzációnak. A szuperkompenzációt könnyen megfigyelhetjük kezdőknél, vagy új mozgás tanulásánál, így történhet meg az, hogy 1 év készüléssel lefuthatjuk a maratoni távot, s itt nagy lesz a szervezet erősítése, viszont egy maratoni futó világbajnoknak heti 200km futása sem okoz időbeni csökkenést, tehát nem vált ki neki kompenzációt.
A regenerációhoz alapvetően az alvás tartozik hozzá, megfelelő alvás hiányában nem beszélhetünk regenerációról. Az étkezés is nagyon fontos, az edzés utáni tápanyagbevitel, s amit sokak kihagynak, az a levezetés. Az edzés levezetése adja meg a regeneráció alapját. Az, hogy szervezetünk mennyire regenerálta magát a reggeli
Regenerációt elősegítő tényezők:
A regeneráció, tehát függ nagyban az edzésektől is. A
Miért fontos ez? Az ember a fáradságot érezheti mentálisan és fizikálisan. A fizikális fáradság az izmok állapotára utal. Viszont a keringési rendszerünkről nem kapunk visszajelzést, s előfordul, hogy izomzatunk fáradt egy verseny után, de a keringési rendszerünk teljesen kipihent. Ilyenkor például nyugodtan elmehetünk hosszabb regeneráló edzésre, ha pszichikailag jól érezzük magunkat. De előfordulhat ennek ellenkezője is, azaz fittnek érezzük magunk és izomzatunk, miközben a keringési rendszerünk a padlón van. Nézzük a POLAR Optimalizer teszt értékeit. (RS400, RS800, RS800CX, CS400, CS600, ·S625X, S725X órák tudják)
Az Optimalizer tesztről itt olvashatsz |
A hozzászólás elküldéséhez be kell jelentkezned. Ha nem vagy tag regisztrálj.
Összesen 0 hozzászólás











Tehát a regeneráció minden embernél megegyezik, a terjedelme az előző edzésterhelésektől és a céltól függ ugyan, de mégis a regeneráció az, amit egyedül végzünk. Erre mindenkinek egyénileg kell koordinálja magának, hiszen a barátokkal vagy a csapattársakkal csak edz edzéseken versenyeken töltjük együtt az időt, a regenerációs fázis mindenkinek a saját belátása szerint történik.
pulzus