A hagyományos csapatbemutató keretében tette meg hivatalosan az első kilométereket a Tour de France mezőnye Monacóban, a Hercules öbölben, ahol a híres Forma 1 pálya is áthalad. A valódi népünnepélyen nem csak a kerekeseket láthatták a sportág rajongói, a versenyigazgatón, Christian Prudhomme-on kívül maga Albert herceg is köszöntőt mondott.
A 96. Tour de Fracne-on 20 csapat, csapatonként 9 versenyző adja a 180 fős mezőnyt, az idei tour 6 országot is érint: Monaco, Franciaország, Spanyolország, Andorra, Svédország és Olaszország. Érdekesség, hogy az utolsó előtti napon lesz még egy hegyi szakasz, melyre 42 éve nem volt példa.
21 szakasz lesz az idei touron, 3500 km lesz a táv, 10 sík szakasz, 7 hegyi szakasz, 1 közepes hegyi szakasz, 2 egyéni időfutam s egy csapat időfutamból áll a verseny gerince.
A másik legnagyobb technikai érdekesség, hogy a 10. és 13. szakaszon nem lehet használni rádiót, így a csapatok nem tudnak rádión kommunikálni online a versenyzőkkel, csak azon a hagyományos úton, ha a versenyzők közül valaki hátramegy a kísérőautóhoz frissíteni, s a taktika nem lesz nyomonkövethető a kisérőautóból, hiszen nemcsak a csapatfőnök nem kommunkál a versenyzőkkel, hanem a versenyzőn sem tudnak egymással, ha szétszakadna a mezőny. Ennek sajnos ekkora költségvetésű és support kiszolgálással támogatott csapatok csak a hátrányból részesülnek, hisz a versenyzők és a csapatautók közti kommunikációnál pl. egy esetleges defek híre is 5 másodperc alatt eljut a szerelőkhöz, természetesen már tudva, hogy az első vagy a hátsó kerékről van szó. De egy bukás kivédése is gyorsabb, ha használhatnak a versenyzők rádiót...
A Garmin csapat nem az egyetlen Amerikai csapat, hiszen a legnagyobb költségvetésű csapat a Team Columbia is amerikai bejegyzésű. Mindkét csapat a legprofibb szemléletű a mezőnyből, sőt még ide sorolnám a Kazah bejegyzésű Astanát is, melyben Armstrong is teker.
A technikai újítások nagy része az országúti sportban amerikai, pl. Lemond (első amerikai Tour-t nyerő versenyző) használta elsőnek az időfutamkormányt, Armstrong forradalmasította az időfutam versenyeken a légellenállás legapróbb részleteit is, s a Columbia csapat azokat a mezeket, melyben az Astana és a Garmin is teker. Ezen mezeken nincsenek varrások, s légellenállási mutatóik messze a legjobbak. Sok versenyző ennek nem tulajdonít jelentőséget, de ha azt nézzük, hogy ennek a heggesztett speciális mez viselése 1W-al megkönnyíti a tekerést, akkor a Tour 23 szakaszán nem kis energiát spoórolhatunk ezen öltözék használatával, magyarul nagyobb energiánk marad a versenyzésre.
A Saxo Bank versenyzőjének sikerült megőrizni a Svájci Körversenyen mutatott bombaformáját és a Tour de France 15,5 kilométeres egyenkénti indításos időfutamán Monacóban is leiskolázta a mezőnyt. Lance Armstrong csapata, az Asztana szintén erődemonstrációt tartott, a kazah színekben négyen fértek be az első tízbe, a spanyol Alberto Contador 22 másodperccel bizonyult gyorsabbnak hétszeres Tour győztes csapattársánál.
A legjobb időt a Garmin csapatból Wiggins hajtotta, nem kisebb nevű versenyzőket előzött meg, mint Evans, Klöden, Armstrong. Két versenyzőt nem tudott megelőzni, a kétszeres időfutambajnok Cancellarát és a Tour nagy esélyesként nyilvántartott tavalyi győztest Contadort.
Ő nyerte három érmet a 2004-es Athéni Olimpián és további két (a két aranyat) a Peking 2008 Nyári olimpién pályán. Ezzel Ő az első kerekes aki a 4000 méteres időfutamban (3:53:314-es idővel) meg tudta védeni egymást követő 2 olimpán a győzelmét.
született: 1980/04/28 BELGA születésű, de Angol szinekben versenyző kerekes Magassága : 1.89 m Súlya : 76 kg Eddigi eredményei: 8 győzelem, 9 dobogós hely
2009. Team Garmin 1er une étape CLM par équipes du Tour du Qatar (6 km, Doha) une étape CLM des Trois Jours de La Panne (14,7 km, La Panne) 2e une étape CLM de Paris-Nice (9,3 km), une étape CLM du Critérium International (8,3 km), une étape CLM du Tour d'Italie (14,4 km, Rome) 7e une étape CLM du Tour d'Italie (60,6 km, Riomaggiore) 71e du Tour d'Italie
2008. High Road/Columbia 1er du championnat du Monde de Poursuite Individuelle du Championnat du Monde de Poursuite par équipes de la Poursuite individuelle des Jeux Olympiques (Pekin) de la Poursuite par équipes des Jeux Olympiques (Pekin) 2e du Prologue du Tour de Californie (3,4 km) 4e une étape CLM du Tour d'Italie (28,5 km, Milan) 5e du Prologue du Tour de Romandie (1,9 km) 134e du Tour d'Italie
2007. Cofidis 1e du Championnat du Monde de Poursuite du Championnat du Monde de Poursuite par équipes du Prologue des Quatre Jours de Dunkerque (9 km, Dunkerque) du Prologue du Critérium du Dauphiné-Libéré (5 km, Grenoble) une étape CLM du Tour de Poitou-Charente (20 km, Jaunay-Clan) du Duo Normand (avec Elijzen) 2e une étape CLM du Circuit de la Sarthe (8,8 km) 4e du Prologue du Tour de France (7,9 km, Londres) 5e une étape CLM du Tour de France (54 km, Albi) 10e du Championnat du Monde CLM (Stuttgart) Non partant dans la dix-septième étape du Tour de France après l'annonce du contrôle positif à la testostérone de Cristian Moreni dans la onzième étape
2006. Cofidis 7e du Prologue de Paris-Nice (4,8 km) 124e du Tour de France
2005. Crédit Agricole 1er une étape CLM du Circuit de Lorraine (16 km, Briey) une étape du Tour de l'Avenir (Aurillac) 2e une étape CLM du Tour de l'Avenir (22,5 km) 4e du Circuit de Lorraine 7e de la Luk Challenge (avec Moreau), du Championnat du Monde CLM (Madrid) 11e du Prologue du Tour d'Italie (1,2 km, Reggio di Calabria) 123e du Tour d'Italie
2004. Crédit Agricole 1er des Jeux Olympiques (poursuite individuelle) des Six Jours de Gand (avec Gilmore) 2e de la poursuite par équipes des Jeux Olympiques 3e de l'Américaine des Jeux Olympiques (avec Hayles) 9e une étape CLM des Quatre Jours de Dunkerque (12 km) 13e du Tour de Bavière 15e du Grand Prix Eddy Merckx (avec Moreau)
2003. FDJeux.com 1er du Prologue du Tour de l'Avenir (10,7 km, Bonneval/Loire) 5e une étape CLM des Trois Jours de La Panne, du Tour de Poitou-Charentes 6e une étape CLM du Tour du Poitou-Charentes (20 km) Hors délais dans la dix-huitième étape du Tour d'Italie
2002. Débuts pros chez FDJeux.com 2e du Lincoln Grand Prix, du Prologue du Tour de l'Avenir 3e une étape CLM du Tour de Bohème (38 km), une étape du Tour de l'Avenir 4e une étape CLM du Circuit des Mines (23,5 km)
1995: 1er du Championnat de Grande Bretagne des Débutants de la Course aux Points 2e du Championnat de Grande Bretagne des Débutants sur route 1997: 1er du Championnat de Grande Bretagne des Kilomètre, 20 km, Vitesse et de la Course aux Points Juniors 4e du Championnat du Monde de la Course aux Points juniors 1998: 1er du Championnat du Monde de poursuite Juniors du Championnat de Grande Bretagne des 20 km, du Kilomètre, de Poursuite et de la Course aux Points Juniors
Bradley Wiggins
Wiggo a mezőnyben
Wiggo időfutam gépén egy újratervezet
Biospace hajtómű került fel, mely ovális
alakja miatt a holtpontot a kisebb átmérő
miatt csökkenti. Ez a 90-es években divatos
Shimano újítás volt, de feledésbe merült.
Bradley Wiggins erő és pedálfordulata az első szakaszon
Az első szakasz útvonala
A 2009-es Tour útvonala
A Garmin Slipstream csapat által használt navigációs komjúter a GARMIN EDGE705-ös